2015. október 2., péntek

Glamour kívánságlista


Még egy hét és jönnek a Glamour napok. Már korábban pár sort írtam az eseményről. Most kicsit bővebben, mik is azok a termékek amiket én meg szeretnék vásárolni. Persze tudjátok hogy van ez, valamit elképzelsz és teljesen más lesz a vége. :D



 - Silan öblitő: egyik kedvenc márkám, az öblítők közül. (a másik a Doussy) Nagyon jó illatúak és jó sok ideig megőrzik a ruhák frissességét. Kellemes tapintásúak lesznek.
-  Perwoll mosógél: ezt használom már évek óta, régebben próbáltam másik fajtákat, de nem igazán váltak be. A rózsaszínnek van a legjobb illata. Kuponnal 50% kedvezménnyel megvásárolható.
- Kik: nagyon szeretem a Kik dekorációs kellékeket. Már annyi szép, hasznos dolgot vásároltam onnan, most is szeretnék kicsit körbenézni. Például: teafilter tartó, konyhai kellékek, asztalterítő, szalvétatartó, párna, stb.
- habverő: a mostani már elég régi és nem a legjobb. Mindenképpen körülnézek majd a Media Marktban, Intersparban, ahova kuponnal van lehetőségem. Konkrét kiszemeltem nincs, majd akkor döntök. : )


Ahova mindenképpen benézek az a ruházati boltok.
Szeretnék befektetni egy új pénztárcára, sálra, pár felsőre nadrágra és pár kiegészítőre. :)
Sálat már ki is néztem a C&A-ból, vastag, kötött, fehér színű sál. Remélem még lesz belőle egy hét múlva is. Nadrágot legutóbb itt vásároltam, ami az egyik kedvencem lett. Szeretnék találni még hozzá hasonló darabokat.
Pénztárcát vagy a Newyorker-ben és a C&A-ban néztem ki. Még nem sikerült döntenem, hogy melyik legyen. :D
Felsőket általában a Tallyban vásárolok, ott mindig találok valami kedvemre valót. : )
A Takkoban szerintem még sosem találtam magamnak ruhát.  Mindig benézek oda hátha, de még nem sikerült választanom, viszont a táskák közül akadnak szép darabok.
A kozmetikai termékek: vannak kiszemeltjeim, de majd helyben válogatok, Rossmann és Dm üzletekben. Arclemosó, micellás víz, alapozó, púder, szájfény, szemhéjpúderek, hidratálókrémek, stb.
Most elég sok mindenre van szükségem. Úgy döntöttem, jól kihasználom a lehetőségeket. :D
A tavaszi Joy napokon bevásároltam parfümökből és tisztálkodási szerekből, még maradt belőlük, így ezt a részét most kihagyom. Bár a Beyonce parfüm azóta is a kedvencem, sok ideig érződik az illata, ami nagyon kellemes. : ) Most is van hozzá kupon, lehet körül kellene néznem. :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések