2015. április 29., szerda

Pretty Little Liars, végre kiderült:)


1 éve bukkantam rá az interneten, erre a sorozatra. Nagyon megtetszett már az első rész után is, így muszáj volt néznem! :) Akkor még csak felirattal volt fent, de ez nem jelentett problémát. Pár hét alatt végig is néztem, azokat a részeket, amik kijöttek. Utána pedig minden héten tűkön ültem, hogy leshessem a következő részt. *.*
Az utolsó két évadra sajnos kicsit lapos lett a sztori. Onnan, hogy Alison előkerült nem is maradt más rejtély, csak A kiléte. Alison elég titokzatosan viselkedett a felbukkanása után, így elég sokat gyanakodtam rá. Aztán az interneten keresgélés után bogarat ültettek a fejembe és Ariara gyanakodtam. Ő a kedvenc szereplőm is egyben.


Most pedig kiderült: Charles, Alison testvére az igazi A. Van egy felvétel, amit Spencer talál meg. Amiben látszanak a lányok kislányként egy pajtánál. Mrs. DiLaurentis kezében a kis Alison, és körülötte a két ikertestvér.
Itt jó pár kérdés felmerült bennem. Például mi történt vele, mért fordult a testvére ellen ( bár Alisont ismerve...), mért nem említették meg eddig és még sok más kérdés. Egészen addig, hogy most még egy Jasont fogunk látni, vagy valaki más játssza majd A szerepét?!

A finálé nekem nagyon tetszett, a lányok egy babaházban ébrednek meg minden. Mona is előkerült, aminek nagyon örültem. A végére egész megszerettem a karakterét. Ezenkívül a lányok ruhája is nagyon szép volt. :)
Meg is lepődtem, a mostani részekhez képest tényleg ötletes volt a befejezés. Lehet még egyszer-kétszer végig is nézem ezt a részt. :) Úgy tudom, hogy a könyvben is Alison testvére A, csak ott úgy emlékszem egy lányról van szó. Bár a könyvet nem olvastam el, sajnos.


Erre a befejezésre nem sokan számítottak szerintem. Legtöbben Alisonra, vagy valamelyik lányra gyanakodtak. Ezenkívül szóba került néhány helyen valamelyik tanár, vagy szülő is.

Alig várom a folytatást, arról olvastam, hogy a következő évadban eltelik több év is, a lányok egyetemre mennek. Ezenkívül remélem mindent megtudunk Charlesról. :)


xoxo,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések