2015. február 28., szombat

Mozogj!


Ígértem, hogy folytatom a mozgással kapcsolatos cikket.
Én nem az a fajta vagyok, aki elmegy egy konditerembe és ott órákig el tud edzeni. Kipróbáltam már, de én inkább otthon szívesebben edzek. Úgy gondolom, ha valaki fogyni, formálni akar az alakján, annak nem kell feltétlen edzőterembe járnia. Otthon is rengeteg gyakorlat elvégezhető.



Olvastam különböző edzésterveket, edzésformákat. Vannak olyanok, akik úgy tartják, hogy a konditerem szükségtelen. Például van olyan edzésforma, hogy fegyencedzés, amit főként férfiak végeznek. Ebben a fajta edzésben minden mozgást lassan kell végezni, különböző szintek vannak. Talán még a jógához tudnám hasonlítani. Az elején elég bénának tűnő feladatok is akadnak. Ha valaki viszont szépen halad, komoly eredményeket el lehet érni vele. Na hát nekem ez nem igazán jön be, mivel én türelmetlen fajta vagyok. : D

Ha jobban érdekel a fegyencedzés és a saját testsúllyal végzett gyakorlatok, ezen az oldalon sok hasznos cikket találhattok még (és nem csak az erősítő edzésekkel kapcsolatban) http://www.metalozott-testek.hu/index.php?page=fooldal&cont=kezdo


Én inkább saját magamnak állítottam össze gyakorlatsorokat. Innen- onnan kiragadok mozdulatokat, ami nekem tetszik és meg is tudom csinálni. Főként a lábat és a hasat helyezem előtérbe.
Mostanában Mile Szilvia videóit nézegettem, és tőle is találtam pár hasznos gyakorlatsort.
( Oldala: http://bikinibootcamp.blog.cosmopolitan.hu )
A kedvenc videóim tőle: 
https://www.youtube.com/watch?v=F_Eh5kjLCGE

https://www.youtube.com/watch?v=__h5ybIG9bc

Ezek a videók 20-27 percesek, amik mellett még további gyakorlatokat is szoktam végezni. Nem feltétlen időhöz kötöm az edzést. Mikor mennyire van kedvem hozzá és mennyire vagyok kitartó épp aznap. :D  Azt szokták mondani, hogy 2-3 naponta kell egy pihenő nap. Én ezt nem szoktam betartani, egyrészt mert nem mindig edzek annyit, hogy szükségét lássam a pihenésnek. Másrészt valamikor akaratlanul is kimarad 1-2 nap, valamilyen elfoglaltság miatt.

Ha valaki ezek után kedvet kapott egy kis edzéshez, neki szurkolok. ; ) és ha bármilyen ötleted, tapasztalatod van nyugodtan oszd meg velem.

xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések