2014. szeptember 21., vasárnap

Noé



Ti láttátok már a Noé c. filmet? Tegnap este végeztem a filmmel. Eddig szinte csak rosszat olvastam róla.
Hát nem is tudom, érdekes volt az biztos.
Az eleje unalmasan indul. Elgondolkodtató, vajon tényleg így történt régen? Jó a kőszörnyeket leszámítva. :D Az a rész kicsit bizarr, főleg amikor a kőszörnyek kalapácsokkal darabolják az embereket.


Emma Watson szerepet kapott a filmben, ami nálam egy jó pont. Én őt megszerettem a Harry Potter filmeknek hála. A többi szereplőt nem ismerem. Noé felesége szerintem rossz választás volt. A legkisebb gyerekről pedig egy darabig nem igazán tudtam eldönteni, hogy lány vagy fiú. :D 
Már nem emlékszem annyira a bibliai történetre. Nem tudom mennyire próbálták ahhoz hasonlítani. Most érdekel, hogy abban is elaltatták az állatokat, hogy a bárkán nyugodtan aludjanak és ne falják fel egymást?!


Amit ők bárkának neveztek inkább hasonlított egy nagy erődre.  Hatalmas. Persze megértem, kell a hely a rengeteg állatnak, növénynek. Több éven keresztül építették, Közben meg is öregedtek a szereplők. A nagypapát bírtam.
A rész amikor mindent elmosott a víz, brutális. Az emberek egymáson próbáltak levegőhöz jutni.
Noé a vége felé kicsit megbolondul, képes lett volna megölni a fia gyermekeit, csak mert lányok?! Nevetséges. Szerencsére nem tette. Aztán megtalálták a szárazföldet. A végéről hiányoltam a pár évvel későbbi részt. Az egyik fiú elment megkeresni a maga útját. Kíváncsi lettem volna, hogy mi lesz vele.
Összességében: kicsit vontatott, unalmas, egyszer megnézhető. 


2 megjegyzés:

  1. Te még egész jó véleménnyel vagy akkor a filmről.
    Rengeteget olvastam róla. Azt írják, hogy a bibliához nincs nagyon köze.
    Én csak belenéztem, de a felénél meguntam. " Hermione"-t én is szeretem. :) Így legalább tudom, hogy a vége jó lett!!!:))

    VálaszTörlés
  2. Igen jó vége lett, én mondjuk akkor is megnéztem volna egy 5-10 évvel későbbi részt. Kicsit unalmas, de azért befejeztem, ha már elkezdtem. :)

    VálaszTörlés

Népszerű bejegyzések