2014. augusztus 13., szerda

Anna Sheehan: Hosszú álom



"Rosalinda Fitzroy 62 évig aludt, majd egy csókra ébredt.
Elzárva az altató-keltette álomban, egy hibernáló kamrában, egy elfeledett pincében, a 16 éves Rose átalussza a Sötét Korszakot, amely milliók halálát követelte és alapjaiban változtatta meg az általa ismert világot. Most, hogy a szülei és az első szerelme régen elhunytak, Rose – akit egy rég letűnt csillagközi birodalom örököseként ünnepelnek – egy olyan jövőben ébred, ahol egyesek csodabogárként, mások fenyegetésként tekintenek rá.
Rose mindent megtesz, hogy maga mögött hagyja a múltat és megtalálja a helyét az új világban. Mindeközben egyre jobban vonzódik az őt csókkal felébresztő fiúhoz és abban reménykedik, hogy ő segíthet neki az újrakezdésben. Amikor azonban halálos veszély fenyegeti törékeny új életét, Rose-nak szembe kell néznie múltja árnyaival, mert a jövője múlik rajta."
Ez egy modern kori Csipkerózsika mese. Az könyv eleje nagyon megtetszett. Egy jövőképet mutat be a történet. Az emberek a bolygók között utazgatnak, amiegyáltalán nem szokatlan. Mindenhol a legmodernebb technikával találkozhatunk. Robotokon kísérleteznek az emberek. Az egyik ilyen cég az UniCorp. Amely Rose tulajdona. Mivel régen a szüleié volt.

Rosalinda szimpatikus, de a neve nem tetszik. Félénk, visszahúzódó. Ha belegondolunk mi is ilyenek lennénk 62 évvel később barátok, család nélkül. De legalább a családi házát megkapja. Nevelőszülőkkel kell még élni, mert csak 16 éves. Kap egy agár kutyust, akit Zaviernek nevez el. Ezenkívül az egyetlen hobbija a festés, rajzolás. Egy műtermet is kialakítottak neki.
A hibernálást a családja mindig a legjobb dolognak tartották a problémák megoldására. Holott nem is szabadott volna egy egészséges gyereket folyton hibernálni. Amikor a végén kiderül, hogy egy robotot küldtek a lányuk megölésére, ha már ők nem lennének egyszerűen felháborító. Nem értettem meg igazán a szülők gondolkodásmódját. Mért tettek ilyet saját gyerekükkel?  Ráadásul a történet végén kiderül, hogy nem ő az egyetlen gyerekük.

Ahogy a történet halad előre, Rosalinda múltjába is betekintést nyerhetünk. Az egyre jobban világossá válik, hogy a szülei kegyetlenek voltak. Semmiben nem mert ellentmondani nekik, persze nem is hagyták volna érvényesülni őt. Az apját uramnak szólította?! Az anyja mindig megmondta mit egyen, hogyan öltözzön, mi a legjobb neki.Lelki terrorban tartották. Ha nem lett volna Xavier, a gyerekkori szerelme és Asa, a szolgáló szinte egész gyerekkorát álomban töltötte volna.

Brendan, a srác, aki véletlenül megtalálta az alvó lányt. Ők ketten nagyon jó barátok lettek, segít neki beilleszkedni az iskolába. Nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy Bren nagyapja igazábol Xavier, Rose gyerekkori szerelme.

Az a rész, amikor Ottoval kommunikál nem érdekel annyira. Kicsit unalmas és sok oldalt foglal el a könyvben az ilyen beszélgetés. Nekem nem szimpatikus Otto, egy kísérleti lény, akit az UniCorp birtokol. Ő egy emberszerű lény, kék színű, nem tud beszélni, de cserébe mások gondolataiban olvas. Rosalindával a számítógépen kommunikálnak egymással.

Amikor a Sötét Korszakról mesélnek, az nagyon lehangoló. Milyen volt a világ, amíg ő aludt. A sok betegség, a tbc, a terméketlenség, ezek mind nagyon rossz dolgok. De a világ mégis kilábalt ebből az időből. Szerencsére mire ő felébredt már nem ilyen rossz világ fogadta.

A könyv vége kicsit lezáratlan nekem. Megtalálta Xaviert, akivel most már egy családot alkotnak, de csak mint barát, szülő kapcsolattal. Brendannal sem jött össze, csak utalást olvashatunk róla, hogy talán majd egyszer. A testvéreit sem találta meg, de mindent el fog követni, hogy megtalálja.
Nem találtam információt arról, hogy lesz még több kötete is a sorozatnak. De szívesen olvasnék még Roseról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések