2014. július 16., szerda

Julie Kagawa: Vastündérek


Amikor megláttam a könyv borítóját, már eldöntöttem, hogy elolvasom. Már korábban is említettem, hogy nekem ez az egyik fő szempont. Egyszerűen varázslatos. *.* Megfogott a betűtípus és a színvilág, hogy szinte rögtön elém tárult a képzeletbeli kép a könyvben levő világról - majd ahogy elkezdtem olvasni és ezzel megismerni magával is ragadott  A főhősök szerethetőek, tele van fordulatos eseményekkel. Az meg még egy plusz pont, hogy a történet is éppen olyan varázslatos, mint a borítója. :)

"Meghan Chase-re titkokkal teli sors vár – olyan, amit még kigondolni sem tudott volna.
Valami furcsa mindig volt Meghan életében; már hatéves kora óta, amikor édesapja eltűnt a szeme elől. Az iskolában sem tudott teljesen beilleszkedni… és otthon sem.
Amikor egy gyanús idegen kezdi távolról figyelni, és tréfakedvelő legjobb barátja egyszeriben a védelmezőjévé válik, Meghan érzi, hogy minden meg fog változni, amit csak ismer.
De a valóságot álmában sem tudta volna elképzelni – hogy ő egy mesebeli Tündérkirály lánya, és egyben tehetetlen báb egy öldöklő háborúban. De idővel kiderül, mire hajlandó azért, hogy megmentsen valakit, akit szeret, vagy hogy útját állja egy rejtelmes gonosznak, akivel egyetlen tündér sem mer szembenézni… és hogy megtalálja-e a szerelmet egy ifjú herceggel, aki szívesebben látná őt holtan, semhogy közel engedje jeges szívéhez."


A történet kezdete kicsit vontatottan indul, a főhősnő egy átlagos lány, gimnáziumba jár. Nem túl nagy népszerűségnem örvend, van egy legjobb barátja, aki szerelmes belé, de ő ezt észre sem veszi és valószínűleg, ha észrevenné akkor sem viszonozná. Ám 16. születésnapja után hirtelen megváltozik az egész élete. Öccsét elrabolják és egy váltott gyermek helyettesíti. Így a lány elindul kiszabadítani a testvérét. Ezzel a fordulattal rögtön be is indul a történet. Egy másik világ tárul elénk, ami kicsit olyan Alice Csodaországos, és még egy macska is előkerül. :D
A történetben van egy szerelmi szál, Meghan a Téli udvar úrnője, Mab egyik fiába szeret bele. Ash tipikus rosszfiú karakter, akit persze minden lány imád. :D A szerelmük olyan Rómeó és Júlia sztorira hasonlít. Nem lehetnek együtt, a két királyság harcban áll.


„Egy ideje már a Téli Udvarban élek. Hogy mióta is? Nem tudom. Az idő itt nem úgy telik, ahogy kellene. Ha valaha is kijutok innen, meglehet, azt fogom látni, hogy eltelt száz év, és a családom minden tagja és minden barátom rég halott.
Igyekszem nem túl sokat gondolni erre, de néha képtelen vagyok kiverni a fejemből.
A nevem Meghan Chase”.

Félig ember, félig a Nyártündér-király leánya; Meghan sosem találta a helyét a világban. Azt hitte, a Téli Udvar hercege szereti, ám ő elhagyta, és Meghan most a Téltündér-királynő foglya. A Nyár és a Tél háborújának közepette Meghan tudja, hogy a valódi veszélyt a Vastündérek jelentik – azok a vasból született tündérek, akiket csak ő és a távol lévő herceg látott. Azonban senki sem hisz neki.
Ami még rosszabb, Meghan tündérereje eltűnt. Csak a saját eszére hagyatkozva kell boldogulnia Tündérföldön, ahol megbízni bárkiben is ostobaság, egy árulóban halálos hiba. De hiába válik végül Meghan maga is vaskeménnyé, mégsem szűnik emberszívében a vágyakozó suttogás."

A második kötet borítója is hasonlóan szép és a történetben se csalódtam. További érdekes szereplőket ismerhetünk meg. Én csak ajánlani tudom a sorozatot. Nagyon megszerettem a szereplőkkel együtt. : ) 



"...Azt hittem már vége. Hogy a tündér-idők, a lehetetlen döntések, amiket hoznom kellett, szeretteim feláldozása már a múltam.
Ám egy hatalmas vihar közeledik a Vastündérek birodalmából - egy sereg, mely visszaránt sikítva, kínok közt. Elragad a hercegtől, aki miattam került száműzetésbe. Távol kell tőle lennem, pedig megesküdött, hogy mellettem fog küzdeni. Oly erővel kever a konfliktus kellős közepébe, hogy nem vagyok benn biztos, bárki képes lenne ezt túlélni..."






Az ő neve Ash, a Téli Udvar hercege. Régi szerelme szörnyű véget ért, és a szíve épp oly fagyos, mint birodalma. Legalábbis ő így gondolta.
Meghan Chase a félig ember, félig a Nyártündér-király leánya, áttörte a herceg jeges szívét - így visszavonhatatlanul magához láncolta esküjével, hogy a lány lovagja legyen. Meghan most a Vaskirálynő, a Vas Udvar úrnője, ahova Sohafölde lakói nem léphetnek be, mert nem élnék túl.
Kacor és Puck barát nem kívánt társaságával Ash kalandja kezdetét veszi - a feladat, hogy esküjét betartva Meghan oldalán álljon.
A Vastündérek Udvarában való túléléshez halandó lélekre és testre van szüksége. De a célok elérése lehetetlennek tűnik számára, s közben Ash tudomására jut valami ami mindent meg fog változtatni. Az igazság ami próbára teszi legsötétebb hitét, s megmutatja neki azt, hogy néha a bátorságnál többre van szükség az igazi áldozat meghozatalához.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések